Mi történne akkor, ha holnaptól pontosan egy órával korábban kelnél föl, mint a család többi tagja? Mi lenne, ha abban az egy órában nem a hétköznapi munkádban túlóráznál, hanem saját belső életedet, Istennel való kapcsolatodat, tudásodat, fizikai és lelki erődet építenéd föl? Hová tudnál eljutni az első negyedévben, egy év vagy öt év távlatában?
Lehet, hogy szeretsz és tudsz is sokáig aludni, lehet, hogy a napod már kora hajnalban kapkodva indul? Minden élethelyzet más. Ezért ebben a cikkben nem szeretném azt állítani, hogy mindenkinek pontosan ugyanazt kellene tennie, mint amit itt leírok. Én most csupán gondolatébresztőként szeretném megosztani a saját tapasztalatomat.
A könyv, az ébresztő, az eszköz
Az év második negyedévében kísérletképpen egy kihívást állítottam magam elé. Elkezdtem hajnali 5 óra körül kelni, és a napomat egy tudatosan megkomponált rituálé szerint kezdeni.
Az ihletet Robin Sharma Hajnali 5 óra klub c. könyve szolgáltatta. Bár nem keresztény könyvről van szó, a javaslatainak lényege nagyon hasznosnak tűnt az én keresztény növekedésem szempontjából is. Így aztán kijegyzeteltem a könyvet, és egy hétfő reggel belevágtam.
Az ébresztőt egy alvásfigyelő applikáció szolgáltatta, ami kb. a légzésem hangjaiból ítélte meg, hogy 4:55 és 5:25 között mikor vagyok éberebb állapotban, amikor leginkább érdemes belecsapni a muzsikába. Nagyjából 5 körül szinte mindig felébresztett.
A rituáléimat egy szokáskövető appon pipálgattam ki, hogy számszerűsíteni tudjam, hány százalékban sikerült teljesítenem az elhatározásomat. Ilyen applikációkat többet is reklámoznak a közösségi médiában. Gyanítom, erre a célra bármelyik jó lehet, vagy akár egy kockás füzet is megteszi.
Hogy nézett ki a hajnali 5 órai rituálé?
Nos, reggel egy hidegzuhannyal kezdtem, ami félelmetes hatékonysággal indította be a keringésemet. Reggelente általában az ízületeim nehezen indultak, konkrétan egy kilencven éves dédike fürgeségével csoszogtam ki a fürdőszobába. Mikor megtörölköztem, már nyoma sem volt ennek az állapotnak.
Ez után a könyv javaslata szerint 20 percet a testem egészségével foglalkoztam, azaz ittam két pohár vizet, tekertem egyet a szobabiciklin, egy gyógytornász javaslatára beiktattam néhány más gyakorlatot is, aztán legurítottam még egy pohár vizet, esetleg egy kis magnéziumot. (Ártani nem fog.)
Szerettem volna a napomat Istennel kezdeni, de fontos volt, hogy először a testem készítsem fel az odafigyelésre. Ezt az ellentmondást úgy oldottam föl, hogy a gyakorlatokhoz dicsőítő zenét, vagy igehirdetéseket kapcsoltam be, lehetőleg angolul, hogy a nyelvtudásomat is frissen tartsam.
A második 20 perc a léleké (szellemé? ahogy tetszik) és az érzelmeké. Imádsággal kezdtem, majd Bibliát olvastam a saját vezérfonalam alapján. Egy naplóba próbáltam néhány üzenetet az olvasottakból feljegyezni, és azután írni picit az előző nap eseményeiről, eredményeiről, és a bennem lévő érzésekről.
A harmadik 20 perc az elméé, a gondolkodásé. Átolvastam az éves céljaimat, és elhelyeztem magam, hol tartok most. Mely céljaim megvalósításáért teszek aktuálisan, és miért? Mikor fogok foglalkozni az eddig hanyagolt célkitűzésekkel?
Áttekintettem az előttem álló napot, a feladatlistát, és igyekeztem kiválasztani 3-5 olyan feladatot, amit mindenképp szeretnék áthúzni a „kész” listára, mire eljön az este. Naptár, megbeszélések, otthoni feladatok, elintéznivalók, rég halogatott dolgok… összeszedve.
Végül az elmémet megkínáltam egy kis nyelvtanulással. Semmi komoly, csak 5 perc egy nyelvtanulós applikációval. Az app persze sürgetett. Jelöljem be a barátaimat, lecsúszok a rangsorban!!! Jaj anyám, most 15 percig dupla XP-t fogok kapni… Próbáltam kikapcsolni magamban ezt a mesterségesen keltett pánikot. Nem volt más célom, mint 5 perc nyelvtanulás ingyenesen. Végülis a nyelvvizsga nincs az idei céljaim között.
Ennyi.
A 66 napos minimum
Az elmélet szerint egy ilyen nagyobb horderejű új szokás kialakulásához 66 napra van szükség.
A célom az volt, hogy bármi történjék is, ehhez a hajnali 5 órai reggeli rutinhoz tartom magam a következő 66 napban. Nem akadtam fenn azon, ha valami nem sikerült tökéletesen, de nem akartam egyetlen napot sem kihagyni, hanem lehetőség szerint ismételni akartam, ugyanabban a sorrendben és lehetőleg ugyanabban az időben újra és újra a teljes rituálét.

Mi lett a kísérlet eredménye? Nem szeretném elhallgatni a nehézségeket sem. Jöjjön tehát a számvetés:
1, Folyamatos álmosság.
Hajnali 5- órától kb. 8-ig lement az első nagy menet a napomból, a reggeli rituálémmal, majd a család, a gyerkőc indulása, kutyasétáltatás a feleségemmel közösen. Ekkor leültem dolgozni, és azt éreztem, hogy mára elég volt. Ki korán kel, egész nap álmos, tartja a kitekert közmondás.
A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy este a legjobb szándékkal sem sikerült 10.30 előtt ágyba kerülnünk, de az esetek többségében a család fent kukorékolt akár éjfélig is. Magamat ismerve nem lenne rossz 7-7 és fél órát aludni, de elvagyok hosszabb távon is a 6 és fél órával. Az 5 óra alvás viszont nagyon kevés.
Nem volt mit tenni, ebéd után engedélyeztem magam számára egy rövid szundítást, legfeljebb 20-25 percben. Ez pont felfrissít annyira, hogy utána még tudom folytatni a napomat. Délben egyébként is meg szokott zuhanni az energiaszintem. Még ha nem kelek korán, akkor sem hívnak semminek olyankor.
Megéri mégis korán kelni, ha utána délutáni alvás az eredménye? Hogyne! Hiszen hajnali 5 óra és 6 óra között mindenki alszik még. Senki nem hív telefonon, nem nyíg a család. Az az óra a tiéd.
Egy dologra vigyázz! Ne aludj többet 20-25 percnél. 1-2 óra alvás már megborítja a napodat.
2, Sosem maradt el az imádság, a Bibliaolvasás, testmozgás, vagy a nyelvtanulás.
Ezek a hasznos szokások egymás után következtek. Voltak jobb vagy rosszabb napjaim, de nyugodt szívvel tudtam bárkinek azt mondani: imádkozni fogok érted. Tényleg imádkoztam.
Egyszerűen turbót kapott az Istennel való kapcsolatom. Nem minden imádság egyforma. Vannak nyögvenyelős időszakok, és vannak olyan időszakok, amikor szárnyalok benne. De az Istennel töltött idő elhozta a kiemelkedő pillanatokat, az imameghallgatást, a teljesebb megértést, az erősebb hitet.
Más szokásokkal, testedzéssel, tanulással ugyanez a helyzet. Azok vagyunk, azzá válunk, amit minden nap teszünk. Ennek az eredménye nem maradt el a 66 nap során. Fogytam, erősödtem, tanultam, és mindig volt egy aktuális bibliai üzenetem, ha valakinek épp szüksége volt rá.

3, A nap is szebben sütött
Már a kihívásom első szakaszában megéreztem egyfajta elégedettséget, boldogságot, amit persze több dologgal is magyarázhatunk. Ahogy öt órakor még félhomályban keltem, és láthattam a napot kimosolyogni a szomszédos háztetőkön, vagy a testmozgás jótékony hatása lehetett a csökkenő stresszhormon szint, vagy talán az első sikerélmények hatása, hogy bizonyos dolgok nagyon is a helyükre kerültek…
Nos a kezdeti nehézségek miatt nem mondanám, hogy az az első 22 nap lett volna életem legeredményesebb időszaka, mégis volt valami nyugodt boldogság bennem, amit a naplómban több alkalommal is megírtam.
„Álmos vagyok. Viszont nyugodtabb, mint általában, és boldogabb.” (5. nap)
„Alapvetően hálás és boldog vagyok. Szeretem az utamat. Persze vannak céljaim, és nagyon vágyom rá, hogy elérjem őket. De senkit nem irigylek, senkit nem kérnék, hogy cseréljünk. A céljaimmal együtt szeretem az életem.” (39. nap)
Persze a naplómat lapozgatva látom a mélypontokat és az elakadásokat is, de a negatív gondolatokon, rossz érzéseken hamarabb jutottam túl, mint eddig bármikor.
4, Keljfeljancsi hatás
Ezt a kifejezést nem hallottam senkitől, de így fogalmazódott meg bennem. A 66 nap alatt természetesen akadtak olyan helyzetek, amikor majdnem képtelenség volt véghez vinni a reggeli rituálémat. Hiába kelnék 5-kor, ha valahová már hajnali 3-kor el kell indulnom. Nem biztos, hogy tudom vállalni a hajnali 5-órai kelést, ha egy munkával kapcsolatban este 11-re értem haza, és még dolgom volt otthon is lefekvés előtt. A gondosan kialakított szokásaink könnyen kaphatnak egy nagy pofont a körülményeinktől.
Én viszont kicsit olyan lettem, mint a keljfeljancsi. Elfeküdtem, de azonnal lendültem is vissza. Az egyensúlyi helyzetem már az volt, hogy 5-kor kelek, még ha az órát akkor 6-ra húztam is. A természetes ritmus a 66 napon át rögzített rituálém lett, és a kilengés volt kellemetlen, visszatérni pedig természetes.
Mikor ezeket a sorokat írom, épp egy kilencnapos túrán (Radnóti Miklós utolsó 115km-ét jártuk végig a költőre emlékezve) vagyok túl. Hajnalban indultunk, este holtfáradtan és csatakosan érkeztünk. A kilenc nap alatt a naplómba csupán 3 bejegyzés került, de a projekt olyan horderejű volt, és annyira szép lett az eredménye, hogy ezért nem haragudtam magamra. Elfogadtam.
Ma reggel kicsit későn (6 körül) keltem, de szépen végigjártam a reggeli szokott rutinomat. Itt vagyok.
Hogyan tovább?
A 66 napos időszakban újra és újra emlékeztettem magam arra, hogy az elhatározásom a hajnali 5 órakor kezdődő egy órámról szól. Így – bár próbáltam alkalmazni a könyv tanácsait a napom további részére is – más szokásaimat ennél lazábban kezeltem.
Most viszont arra lesz szükség, hogy ezekkel a további szokásokkal is foglalkozzak. Mindenképp javítanom kell az esti rutinomon, hogy mindig meglegyen a 6 és fél óra vagy több alvás éjszaka. Fontos lesz, hogy kevesebbet és koncentráltan dolgozzak, hogy több időt tölthessek a családommal, több figyelmem jusson a környezetemre, a háztartásra. Egyszer és mindenkorra le kell szoknom a „multitasking”-ról.
Át kell újra tekintenem a céljaimat és ezek alapján beiktatni a napomba olyan új szokásokat, amelyek segítenek, hogy az eddig hanyagolt céljaim is teljesüljenek. Ez egy újabb 66 napos kihívás lesz.
Életműhely
Épp ezért várom már nagyon a szeptembert is, amikor végre „föld körüli pályára állítjuk” a Keresztény Életműhelyet. Ebben az „önfejlesztő”, vagy inkább növekedést segítő klubban sok-sok olyan témát és gondolatot szeretnénk elérhetővé tenni, mint amit a fentiekben feldolgoztam.
Bármiben szeretnél is fejlődni, pénzügyekben, érzelmi életedben, imádságban, a Biblia megértésében, családi kapcsolataidban, vagy épp a társkeresésben, tanulásban, szakmai ismeretekben, mi a legjobb keresztény szakértőket fogjuk felkérni, hogy ezekről tanítsanak. De a legfontosabb, ami az egésznek a vázát adja: szeretnénk jó eszközöket adni a szükséges szokások kialakításához.
A hab a tortán pedig, hogy amikor néhány nap után belefutsz az elkerülhetetlen nehézségekbe, akkor ott leszünk egymásnak és nem engedjük, hogy bárki is elkedvetlenedjen, és feladja. Egy olyan közösséget szeretnénk építeni, amelynek a tagjai pontosan így húzzák, tolják, erősítik és számon kérik egymást a fejlődésben, hogy notórius álmodozóból, vagy fogadkozóból egy megállíthatatlan megvalósítóvá válj, és ebben támogass te is másokat.