Piackutatás

Ez az anyag nem rólad hanem az azonos területen vállalkozókról szól. 

Őket neveznetnéd riválisoknak, versenytársaknak is, de néha jobban illik rájuk a “pályatársak” kifejezés. Ne bizonytalanodj el, mondván, hogy “valaki más megelőzött”! Inkább örülj, hogy valaki más előtted már járt ezen az úton, akitől tanulhatsz, aki utat tört neked!

 

A feladatod, hogy keress online ilyen pályatársakat, és vizsgáld meg, ők hogyan dolgoznak, hogyan szereznek vásárlókat/ügyfeleket, miben erősek, miben gyengék. 

Töltsd ki az alább belinkelt táblázatot 10 versenytársadról!

 

Ez két igazán fontos dolog miatt lesz a számodra hasznos. Egyrész látod azt, hogy mi működik a piacon és mi az ami  nem, másrészt kapsz egy inspirációt, hogy mit is szeret látni, hallani a célközönség. Nagyon fontos tehát, hogy a táblázat kitöltésébe beletedd az energiát, és valóban végezz alapos kutatást.

 

Következzék most néhány gyors fogalom, amivel itt az ideje megismerkednünk:

Csali termék: Az a gyorsan fogyasztható azonnal megoldást nyújtó  anyag amiért cserébe megadja az email címét. 

Belépő termék: Minimális összeg amit hajlandó fizetni, hogy kapjon egy problémára megoldást.
Ennek az összege 5000 forint körül van napjainkban magyarországon. Jó ha fedezi az összes hirdetési költségedet. 

Fő termék: A legtöbbet ebből adja el az adott szolgáltató ez hozza számára a profit jelentős részét

Pozicionálás: Az, ahogyan egy terméket, vagy szolgáltatást megkülönböztethetővé teszünk a piacon. Ha ez nem történik meg, a termék összehasonlítható lesz más hasonló termékekkel pusztán ár alapján. Pl. ha egyszerűen csak krumplit árulsz, akkor a vevő a legolcsóbb krumplit fogja választani. Ha viszont különleges, héjában sütéshez kiváló burgonyát árulsz a hosszú téli estékre, vagy ellenőrzött ökológiai gazdaságból származó vegyszermentes burgonyát, vagy igazi székely “pityókát”, már rögtön találsz egy olyan csoportot, akik szívesen fizetnek érte magasabb árat. (A piackutatásnál tehát nézd meg, hogy a versenytársad megpróbálta-e kommunikálni, miben különleges, egyedi, pótolhatatlan, így osztályozd a “pozicionálását”!) Hamarosan foglalkozunk majd a te pozicionálásoddal is.


Affiliate partner: Aki valamilyen ajánló program keretében jutalék fejében, vagy más előnyökért hoz vásárlót. Nézd meg, ad-e lehetőséget a versenytársad ilyen partneri kapcsolatra!