Isten vezetése a vállalkozás felé

Isten vezetése:
Olvasd el 1 Királyok 19-et, ahol Illés próféta találkozik Istennel! (LINK)
Ami feltünő a történetetben, hogy Isten nem volt sem a szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben.

Mit jelent ez most nekünk?

Lehet, hogy a környezetünkben egyre erősebben hangzanak azok a kijelentések és gondolatok, hogy ideje vállalkozást alapítani, de attól még nem biztos, hogy Isten ezt szeretné a Te életedre vonatkozóan végezni. 

Isten nem volt a földrengésben sem. Lehet, hogy a mostani munkahelyed valamilyen oknál fogva (anyagi, megbecsülés, kollégák, gazdasági helyzet, főnök) miatt nem áll stabil lábakon. Kicsit, minthat rengene a föld alattad. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten el akar mozdítani.
Lehet, hogy ég a szívedben a tűz, hogy ez dicsőséget fog hozni Istennek és biztos megélhetést nekem. De nem biztos, hogy valóban most van itt az ideje ennek. 

Istennel Illés a csöndben találkozott igazán. Ezért fontos, hogy légy Vele közösségben, napi imádságban, Bibliát olvasva, akár böjtölésben is, és figyeld, valójában mit szeretne mondani neked. 

Nem lebeszélni akarlak a vállalkozás inditásról, hanem bátorítani arra, hogy kérd ki a te Atyád tanácsát és véleményét ezzel kapcsolatban.

Ha a saját életemben megnéztem, hogy mi volt a 2018-as helyzetem: 2 munkahelyem volt. Az egyik 149 000 forintot fizetett a másik 100 000 forintot havonta. Reggel 07:30-tól 20:30-ig nyomtam az melót hétfőtől péntekig ritmusban, hétvégén pedig meccsek voltak. Mindezt friss házasként csináltam. Az irodában ülve vállalkozói podcasteket hallgattam és úgy dolgoztam. Próbáltam olyan barátokra szert tenni akik vállalkozói életet éltek. Éreztem, hogy mozog a föld és szeretnék kilépni ebből a mókuskerékből. A szél már nagyon tombolt a fülemben. Isten hangját viszont nem hallottam olyan tisztán a csöndben. 
Ennek ellenére neki indultam és volt amikor jó volt, de volt olyan amikor kietlen és pusztaság volt minden. 

Te ne kövesd el ezt a hibát! Figyelj oda Istenre.

Azt hiszem, ez egy megfelelő pillanat, hogy én (Feri) is megosszam veletek a történetemet. Lelkész vagyok, és egy bő évtizeden keresztül misszionáriusként dolgoztam egy nemzetközi szervezet képviseletében. Sajnos hiányzott belőlem a bátorság, a vállalkozó szellem, és ezért a munkám nem volt igazán eredményes. Ez pedig véget vetett a szolgálatomnak, ami a mai napig egy fájó seb. Alaposan megrendült alattam a föld.

Néhány vargabetű után kezdtek susogni azok a hangok, hogy vállalkozóként a családom anyagilag helyre tudna rázódni…

Minél többet tanultam a vállalkozásról, annál inkább éreztem a belső tüzet, hogy szeretnék alkotni, fejlődni… de ott volt bennem egy gát. Tudtam, hogy Isten nem véletlenül hívott el, és küldött teológiára. Elhívásom van a misszióra.

Én is végül elvesztettem a türelmemet, és beleugrottam a vállalkozásba, de ez a belső gát ott volt, hátráltatott, bátortalan voltam, és nagyon nehezen tudtam növekedni.

A csöndben végül Isten megláttatta velem, hogy a vállalkozás számomra egy iskola, ahol növekednem és változnom kell. Ezért extra figyelmet szentelek annak, hogy amit teszek, már nem csupán a megélhetésemért teszem, hanem Isten dicsőségére, az elhívásomért, a szolgálatomért. Hetente ki is szakadok a vállalkozásomból egy délutánra, estére, hogy az Evangéliumot hirdessem. Nálam így vannak a helyén a dolgok.

1Kor 10:31-ben azt írja Pál apostol, hogy „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (LINK)
Ha Isten arra vezet, hogy vállalkozz, akkor azt csináld Isten dicsőségére. 

Isten nem volt a földrengésben sem. Lehet, hogy a mostani munkahelyed valamilyen oknál fogva (anyagi, megbecsülés, kollégák, gazdasági helyzet, főnök) miatt nem áll stabil lábakon. Kicsit, minthat rengene a föld alattad. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten el akar mozdítani.
Lehet, hogy ég a szívedben a tűz, hogy ez dicsőséget fog hozni Istennek és biztos megélhetést nekem. De nem biztos, hogy valóban most van itt az ideje ennek. 

Istennel Illés a csöndben találkozott igazán. Ezért fontos, hogy légy Vele közösségben, napi imádságban, Bibliát olvasva, akár böjtölésben is, és figyeld, valójában mit szeretne mondani neked. 

Gondold végig, a Te életedben hogyan jelentkeznek ezek a dolgok: a földrengés, a szél, a tűz? Sikerült-e már a csendes hangot meghallanod?

Hogyan vezetett eddig Isten?
Mindenki, aki Vele kapcsolatban van, megtapasztalta már, hogy milyen Isten vezetése.
Az első állásom játékvezetés volt. Az első két hónapban azonban valamiért nem kaptam meccset. Ekkor úgy döntöttem, hogy előre befizetem a tizedet a következő hónapra. Másnap már 4 meccsre hívtak meg, ha jól emlékszem. 

Amikor megtetszett egy lány az ifiből kértem Istent mondja el mi a véleménye róla. Az Énekek énekében van egy visszatérő gondolat: “Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!” (2:7. v. Nézd meg 😉 és Habakkuk 2:3 kaptam igéül (LINK) Tudtam, hogy Ő lesz a feleségem, csak az időzítést nem tudtam még. Így visszaemlékezve 6-7 évet vártam erre.
Van egy másik nagy ígéretem is Istentől, ami még nem teljesült, de hiszem hogy a vállalkozáson keresztül valósul meg.

Lehet, hogy Isten téged is türelemre int most még, de az is lehet, hogy már itt az idő.

Mit jelent ez most nekünk?

Miért akarok vállalkozni (de csak őszintén 😉 )?
Amikor én vállalkozásban gondolkodtam, nem volt időm Istenre, feleségemre, családomra, barátok számára és az “én-időm” reggelente 05:30-tól 6:45-ig volt, egy kis ima és önfejlesztés. (1 hétig bírtam, utána beteg lettem). Nem volt pénzem sem. kb 240-forint volt a bevételünk és azt el is költöttem, pedig takarékos gyerek vagyok.
Szerettem volna Istennel többet lenni, szolgálni a gyülekezetben, családdal lenni és igen pénzt is szerettem volna keresni.
Vállalkozni pénzért és/vagy szabadságért kezdünk leginkább. Ezzel nincs is semmi baj. A legfontosabb ebben, hogy mindezek fölött az Istennel való kapcsolatod álljon. 

A környezeted reakciója

Kétféle emberrel fogsz találkozni: Az egyik, aki a megpróbál visszahúzni és letörni azokat a szárnyakat amikkel repülni tudnál, a másik az aki épít, és néha még saját szárnyaival is beáll csapkodni, hogy messzebbre juss.
Ha a úgy döntesz, hogy vállalkozó leszel akkor vedd körül magad olyan emberekkel akik építenek téged!
Előfordulhat, hogy épp szeretteid, szüleid, számodra természetes módon fontos emberek fognak kételkedni, visszahúzni, letörni. Ez talán a legnehezebb része a kezdeti időszaknak. Amellett, hogy szereted őket, és szeretnél rájuk elegendő figyelmet szánni, szükséges lehet, hogy épp a számodra oly fontos vállalkozásodról ne velük beszélgess. Érezheted azt is, hogy emiatt kicsit távolodsz tőlük. Meg kell szoknod, hogy emiatt van egy rossz érzésed, mégis jó úton jársz.

“Légy erős és bátor!” (Józsué 1:6)

Egy kis magyarázat a segédanyag használatához

30 vállalkozásötlet - Töltsd le ingyen!

Ebben a füzetben arról olvashatsz, milyen vállalkozást érdemes indítanod ebben a nehéz helyzetben keresztény vállalkozóként. 

Megosztunk veled 30 ötletet, és szempontokat, amik alapján érdemes választanod. (A 30 ötletet három részletben fogod megkapni, hogy legyen időd átgondolni őket.)

30 vállalkozásötlet könyv