Megéri-e még a KATA eltörlése után is vállalkozást indítani? – 5 fontos érv

A határozott válaszom az, hogy IGEN. Vállalkozást indítani megéri, ha tudsz bevételt csinálni. 

Miről is szól a fenti kérdés?

Magyarországon létezett/létezik egy adózási forma, ami több előnnyel is járt az egyéni vállalkozások számára. Ez pedig a Kisadózók Tételes Adója, azaz a KATA. Ez azt jelentette/jelenti, hogy egy egyéni vállalkozó befizet 50.000Ft-ot egy hónapban, és a kutya se szól hozzá. Van egészségbiztosítása, nagyon halvány nyugdíjkilátása (jogosult nyugdíjra, ám 12 katás hónap csupán 10 hónapnak számít, maga a nyugdíj összege pedig őrületesen kevés). 

Alapvetően nem kell leköltségelnie a vállalkozását, tehát különösebb könyvelésre sincs szükség. Épp ezért nem csupán olcsó, nagyon egyszerű és költséghatékony is. Még ÁFÁ-t sem kell felszámolni a kiállított számlákra. Így a katás vállalkozások hihetetlenül versenyképesek voltak a „nagyokkal” szemben.

Ráadásul ha valaki munkahely mellett (ahol legalább 35 órában bejelentették és fizettek utána járulékokat) indított egyéni vállalkozást, ez a befizetendő összeg 25.000Ft-ra csökkent. A KATA kerete 12M Ft volt, az idén pedig 18M Ft-ra módosították azok számára, akik meg tudtak maradni ebben az adózási formában.

A KATA problémákat is felvetett.

Régóta hallottuk és éreztük, hogy ez a fajta adóztatás elég nagy lyukat hagyhat a költségvetésben. Nagyon sok volt a visszaélés is. Munkáltatók sok esetben arra kényszerítették az alkalmazottaikat, hogy katás alvállalkozókká váljanak, így megúszva óriási munkáltatói költségeket. Ráadásul ennek a mértéke 2013 óta változatlan, még az infláció mértékével sem emeltek rajta. Ennek az adózásnak a nyilvánvaló előnye, hogy értelmetlenné tette és visszaszorította a szürkegazdaságot, a feketén dolgoztatókat és a számla nélküli munkavégzéseket. Viszont olyan kiskapukat nyitott, amik valóban károkat okoztak az országnak. Nyilvánvaló volt, hogy valaminek történnie kell ezzel kapcsolatban.

Ami történt, az viszont sokakat meglepett. A KATA nem megszűnt, nem változott a mértéke, még az igénybevehető keret is növekedett (18m-ra), viszont már csak azok vehetik igénybe, akik magánszemélynek számláznak. Első hallásra ezzel bizony egész iparágakat zártak ki ennek az adózási formának az áldásaiból, ráadásul az adóév kellős közepén. Naná, hogy óriási volt a felháborodás!

Tüntetése bizony voltak a KATA módosítása miatt is.

Most viszont nem a politikai oldalával szeretnénk foglalkozni. Arra kérlek, hagyd ezt a részét az örökké elégedetlen mozgalmárokra! Te vállalkozó vagy, vagy vállalkozáson gondolkodsz. Oka is van annak, hogy miért akarod ezt tenni, szeretteidért, a városodért, az országért, és/vagy azért, hogy a vállalkozói szabadságot Isten szolgálatára használd. 

1, Élet volt a KATA előtt is.

Gondolj csak bele! Olyan adózási forma, mint amiről KATA címszó alatt beszélünk, nincs más országokban. Volt idő, amikor Magyarországon sem volt. Akkor is voltak vállalkozások. Engedd el a drámát, és legyél nyitott a változásra. 

Higgadtan nézd végig a lehetőségeket, és kérdezz meg jó szakembereket! Én nem vagyok az, ezért a fentebb leírtakat is így tekintsd! Nem adózási tanácsot adok. Inkább a szemléletet szeretném veled megosztani.

A cégek, amelyek alkalmazottakat fizetnek, eddig is nagyon súlyos adóterheket hordoztak. Ebből a szempontból egy aránytalan könnyítésünk volt, ami nincs minden országban, és nálunk sem létezett mindig.

Add meg mindenkinek, amivel tartozol. Akinek adóval, annak az adót. Igaz?

2, A KATA továbbra is elérhető.

Vannak iparágak, ahol semmi okod nincs arra, hogy cégeknek számlázz. Pl. ha általányadózó kisvállalkozóknak csinálsz bizonyos szolgáltatásokat, továbbra sem akarják majd leköltségelni azokat a vállalkozásukba. Simán kifizethetik magánszemélyként. Lehet ez is megoldás. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de ha úgy érzed, az életed múlik azon, hogy katás maradj, vizsgáld meg ezt az aspektust is!

3, A KATA erősen korlátozza a vállalkozásokat. Nem az a célod, hogy megmaradj benne.

A katás vállalkozások egy adott szinten elkezdtek azzal a problémával találkozni, hogy kifutnak a KATA keretből. Ekkor kísértéssé vált, hogy számla nélkül dolgozzanak, vagy indítottak egy vállalkozást az asszonynak, tesónak, szülőnek, mert féltek meglépni azt az egy lépést, ami a valódi cégalapításhoz vezetett volna. Ez viszont fejben állított egy korlátot a bevételek elé. Volt egy plafon, amit féltek elérni.

Nos, ha ez az adózás már nem elérhető a számodra, lásd ennek a jó oldalát is! Nincs már bevételi plafon. Minden okod megvan a növekedésre.

4, Munka mellett lehet, hogy 25e Ft helyett SEMMIT sem kell fizetned.

A KATA hihetetlen előnye volt az alacsony belépési küszöb. Egy minimális adó befizetésével vállalkozóvá válhattál. Ha pl. valaki utálta a munkahelyét, de nem mert kilépni, munka mellett is elkezdhetett építgetni egy online üzletet, talán egy webshopocskát. Havi 25.000Ft befizetésével annyi forgalmat csinált, amennyit csak akart. Ha pl. Eladott 800.000Ft értékben, amiből a haszna 200.000Ft volt, akkor a családi kassza 175.000Ft-tal lett gazdagabb. Ez még mindig belefért a KATA keretbe. 

Most viszont ugyanennek az embernek két lehetősége is van. Működhet a webshopja KATA keretek között, ha nem ad számlát cégeknek, csupán magánszemélyeknek. Ebben az esetben sajnos már megszűnt a fél kata, tehát 50.000Ft-ot kell befizetnie, viszont az éves keret is nőtt, tehát 18m Ft-ig maradhat katás.

A másik lehetőség viszont, hogy általányadózó lesz. A vállalkozásában nem kell járulékokat fizetnie, hiszen megvan a főállása. 2M Ft bevételig a befizetendő bármiféle adó és járulék 0Ft! Az afölötti rész esetén már némi adót kell fizetnie, ám van egy költség általány, ami a forgalom 40-80 vagy 90%-a is lehet. Így valójában mindegy is, hogy mekkora a tiszta haszna, mert csak a forgalma 60 – 20 vagy 10%-a után fog adót fizetni. 

Még jobb a helyzet, ha szolgáltatásokat végez és nem termékeket forgalmaz. Pl. weboldalak készítésénél alig kell, hogy legyen valamilyen költséged, különösen eleinte. Ám az első 2.000.000 Ft-ot adómentesen keresed meg. Az első évben munka mellett aligha futsz ki ebből a keretből.

Ha nem hiszed, adunk egy kis segítséget is: A Billingó általányadó-kalkulátorában pontosan megnézheted, hogyan is alakul a befizetendőd.

A lényeg: Az eddigi 25.000Ft helyett lehet akár 0Ft az adód. Egy adóváltozás nem jó vagy rossz. Van, akinek jó, van, akinek rossz. Neked, ha munka mellett akarsz vállalkozni, akkor lentebb viszi a belépési küszöböt. Ha viszont nulláról kell főállású vállalkozóvá válnod, akkor sajnos megnehezítette az első hónapjaidat, de egy percig se hidd el, hogy a helyzeted reménytelen!

5, A változás megszórja a piacot. Kiesnek életképtelen vállalkozások. Ez lehetőséget is jelenthet.

Az eddigi szabályok egyik hozadéka volt, hogy nagyon sok olyan kisvállalkozás működött, amelyik enélkül a könnyű adózási forma nélkül életképtelen lett volna. Ezek a vállalkozások most sajnos sokan megszűnnek. A jó hír viszont, hogy ez lehetőség is azoknak, akik talpon tudnak és akarnak maradni.

Képzeld el, ha nem a kiskapukat keresed az iparágadban, hogy hogyan maradhatnál katás, hanem inkább büszkén mondod, hogy számlázol cégeknek is! Akiknek fontos a céges számla, azok téged fognak megtalálni, és hidd el, ők azok, akik leginkább fizetőképes ügyfelek! Magasabb az adód is, természetesen, de épp az a jó a vállalkozásban, hogy ott van a növekedés lehetősége. Ne küzdj a hullámok ellen, hanem próbáld meglovagolni!

Szóval akkor érdemes?

Érdemes-e épp most vállalkozás indítani? Amint láthatod, bizonyos esetekben lehet, hogy jobbak is a feltételek, mint eddig. Ha a rezsiárak vagy az infláció miatt gondolkodsz valamilyen munka melletti tevékenységen, vagy hosszabb távon félsz a munkahelyed elvesztésétől, akkor azt mondom, hogy most éri csak meg igazán belevágni.

Azt javaslom, ne csupán az anyagi oldalát vizsgáld meg a kérdésnek, hanem keresd Isten akaratát! Ebben a cikkben erről írtunk.

Tetszett a cikk?

Oszd meg Facebookon!
Oszd meg LinkedIn-en!
Küldd el e-mailben!