Akarja-e Isten, hogy vállalkozóvá válj?

Ezt a kérdést nyilvánvalóan senki más nem tudja helyetted megválaszolni, sem a döntésedért nem tud senki más felelősséget vállalni. Néhány gondolatot mégis megosztanék veled ezzel kapcsolatban. Mégpedig azért látom szükségesnek, mert tapasztalataim szerint vannak a fejekben olyan nézetek a vállalkozókkal, üzlettel, pénzzel kapcsolatban, amelyek nehezíthetik a döntésedet. Talán maga a kérdés is ilyen terhelő gondolatokból fakad: 

„Egyáltalán lehet ez kedves Istennek?

Minden együtt van, ötlet, lehetőség, kapcsolatok, tőke, és valóban jó volna valamilyen nagyot, maradandót, értékeset alkotni. De akarja Isten, hogy az Ő gyermekei vállalkozók legyenek? 

A vállalkozó pénzért dolgozik, meg akar gazdagodni, de vajon kedves-e a pénz Istennek? 

Nem ez a mammon, amivel kapcsolatban Jézus is figyelmeztetett? Nem fertőz meg a jóléti evangélium? Nem fordít ki magamból a pénz utáni hajsza? 

Nem kerülök szembe a gyülekezetem szorgosan dolgozó és egyszerűen élő tagjaival? 

Nem az a normális, ha az embernek becsületes munkahelye és havi fizetése van? Nem kellene ezzel megelégednem az Ige szerint?”

Most tehát ilyesmi kérdésekkel szeretnénk foglalkozni. Ha ezeket megválaszoljuk, akkor már szabad az út, hogy Isten megválaszolja a legelső kérdést is. Része-e az elhívásodnak, hogy önálló vállalkozóvá válj, és felelősséget vállalj a munkádért és a megélhetésedért.

Igen, jól hallottad. Nem az a kérdés, hogy akarsz-e csaló, ügyeskedő vállalkozó lenni (ez sajnos egy létező hamis kép a vállalkozókkal kapcsolatban), hanem hajlandó vagy-e önmagadért teljes felelősséget vállalni, szembenézni a kihívásokkal, megállás nélkül tanulni, fejlődni, és elvenni ennek a jutalmát. (Valójában ilyen egy vállalkozó) 

Lássunk tehát néhány alapvető kérdést, ami talán kimondatlanul is ott motoszkálhat benned!

Az  alkalmazotti lét semmivel nem „normálisabb”, mint a vállalkozás.

Alkalmazottnak lenni azt jelenti, valaki másnak az ügyén, valaki másnak a sikerén dolgozni. Időarányosan kapni valamilyen bért, ami biztosítja a létfenntartásodat, cserébe azonban csak azt teheted, amit a felettesed enged számodra. Vannak szabályok, keretek, pl. a hétvége a tiéd lehet, a beosztásodon kívül szabad vagy. Ám ha nem csinálod engedelmesen, amire utasítanak, elveszíted a megélhetésedet. 

Bár sok munkahely díjazza az önálló gondolkodást, problémamegoldó képességet, néha érezhetjük azt is, hogy a kreativitásunk csak zavart okoz a gépezetben. Csináld, amit mondtak, és nem lesz baj!

Könnyű és kézenfekvő az alkalmazotti lét, mert szerződés köt a munkáltatódhoz. Ha oda bemégy, ott mindig lesz min dolgoznod, a fizetésed pedig mindig a kezedben lesz. 

A növekedésre a lehetőséged az, ha tanulsz, fejlődsz, jobb munkakörbe kerülsz, hasznosabb leszel, ezért az eladott életidődet kicsit vastagabban fizetik meg. 

Azonban ez a fajta biztonság az emberiség életében aránylag újdonság. Az emberi történelem hosszabb szakaszában ez az eltartottság egy szűk hivatalnok réteg sajátja volt. Ők „szolgálatban” álltak, nem tudtak magukról másképp gondoskodni ezért munkáltatójuk adott nekik pénzbeli fizetséget, vagy feladatuktól, méltóságuktól függően akár birtokokat, szolgákat… Javadalmazták őket.

Az emberek többsége önmagáról gondoskodott. A családok együtt küzdöttek, a gyermekek a szülőkkel szoros kapcsolatban nőttek fel. Senki nem ment általában a „dolgozójába”, hanem mindenki a család megélhetésén munkálkodott.

Ahogyan voltak alkalmazottak kis számban, úgy voltak szabad iparosok is, akik emberek számára szolgáltatást adtak el egy-egy szakma titkos tudásának birtokosaként. Ők is magukról gondoskodtak, tudásukból, fejlődésükből éltek.

Csak az ipari forradalommal vált általánossá az alkalmazotti lét, a gyári munkás, aki egyetlen munkafolyamatra képes, és a munkahelyén kívül nem tud megélni.

Megváltozott a világ. Nem szeretném leszólni az alkalmazotti létet. Csak ne gondold, hogy ez természetes, vagy Istentől való! Magyar tapasztalatunkhoz tartozik, hogy akinek 1989 előtt nem volt „dolgozója”, az „közveszélyes munkakerülő” volt. Ne őrizgesd magadban azt az értékrendet! 

Isten népe egyedül Istentől függhet.

Ábrahámnak el kellett hagynia a város kényelmét a nomád élet kedvéért. Felelősséget kellett vállalnia családjáért, a szolgálatában állókért, a nyájaiért, a saját biztonságáért (a város védelmet nyújtott) és nehéz döntéseket kellett meghoznia.

Izráel negyven éven át tanulta a pusztában, mit jelent másoktól független szabad népként élni a bizonytalanságban. Nem viselték valami jól.

Isten a honfoglaláskor minden törzsnek, minden nemzetségnek, azokon belül minden családnak osztályrészt adott, ahol gazdálkodniuk kellett. Magukról gondoskodtak. Egyetlen réteg volt, akik központi gondoskodásban részesültek: Lévi törzse végezte a papi szolgálatokat. Nekik városokat osztott ki Isten, földeket nem. Izráel tizedéből részesültek.

Izráel életéhez hozzátartozott mindig is a bizonytalanság. Felelősséget kellett vállalniuk magukért. A birtokrészeket pedig olyan törvény védte, ami akadályozta a földek eladását, tehát egy napszámos/alkalmazotti réteg kialakulását. A rabszolgákat hat év után fel kellett szabadítani. Vállaljanak csak felelősséget a saját életükért! Legyenek újra szabad Izraeliták.

Istennek tetszik a felelősség és a szabadság. Én ezt úgy szoktam mondani: „A főnököm mossa az autómat.” Vannak ügyfeleim, akik számíthatnak rám, de egyedül Istentől függ az életem.

Isten szereti a vállalkozókat

Honnan veszem ezt? Kérlek, nézd meg Jézus legtöbb példázatát! A talentumok/minák példázatát, amelyben a jó és hű szolga vállalkozásba kezdett, ahol a gazdag úr megdicséri még a hamis sáfár helyzetfelismerését is.

Az önállóság, a jó gazdálkodás, a helyzetfelismerés, felelősségvállalás, bátorság, kockázatvállalás olyan értékek, amelyek kedvesek Jézus számára. Ő ott is arat, ahol nem vetett. Ő várja a gyarapodást, a növekedést, a hasznot, és ennek jó példája a vagyonnal gazdálkodó vállalkozó ugyanúgy, mint a magvető…

Valójában ilyen értékeket vár az Evangélium hirdetőitől is. Éveken át dolgoztam lelkészként és misszionáriusként is. Nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy ezekben a szolgálatokban mennyire fontos, hogy vállalkozóként tudjunk gondolkodni, döntéseket hozni, megbecsülni és gyaraptani, amit Isten ránk bízott. Sajnos nagyon sokszor hiányzott is mindaz, amit később vállalkozóként tanultam meg.

Az alkalmazotti lét a fogyasztói társadalommal együtt kísértést jelenthet arra, hogy kialakítsunk egy Istennek nem tetsző szemléletet, megspórolva a kockázatvállalást, a kényelmetlen erőfeszítéseket, a fejlődést. Könnyen lehet, hogy Isten azért akar kihívni téged az alkalmazotti létből, hogy újra növekedésnek indulj.

A Pénz önmagában nem gonosz

Azért kell ezt is kimondanunk, mert a hívőkben gyakran ott van egy rossz lelkiismeret azzal kapcsolatban, hogy pénzt akarjanak keresni, vagy hogy bármiből is hasznot húzzanak. Nem egyszer hallottam azt, hogy a Mammon egy démoni fejedelem, ami a pénz mögött van, és Jézus azért óv a vagyontól, mert ez megronthatja az életünket. 

Kérlek, gondold végig most velem együtt: Miért bátorít arra Jézus, hogy legyünk hűségesek a „hamis mammonnal” azért, hogy ideadják nekünk az „igazit?” Nyilvánvalóan azért, mert a mammon csupán egy kifejezés volt Jézus anyanyelvén a vagyonra, szellemi töltet nélkül. 

Valójában amikor eladjuk az időnket pénzért, és a fizetésünk fedezetére fogyasztási hiteleket veszünk fel, közel vagyunk ahhoz, hogy a mammonnak szolgáljunk. Hiszen amit csinálunk, nem szeretjük, mégis folytatjuk, és sokszor erre hivatkozva maradunk el a szolgálatból, a gyülekezetből, marad el az Istennel töltött idő. Viszont vannak példamutató életet élő emberek, akik a vállalkozásukban csupán néhány órát dolgoznak (sok-sok kitartó munka eredményeként). Szabad idejükben a családjukkal vannak, szerényen élnek, tanulnak, szolgálatokban vesznek részt. Ezt a szabadságot felépíteni egy csodásan kreatív munka, amiben a pénz, a mammon csupán egy eszköz. 

Az, hogy jól gazdálkodjunk vele, hogy elkérjük azt, ami méltó a termékeinkért, a szolgáltatásainkért, az kedves Istennek.

Nem kell feltétlenül dolgoznod ahhoz, hogy pénzt keress.

Ez elsőre nagyon vadul hangzik. Egy-egy terméket, vagy szolgáltatást sokszor úgy ítélünk meg, hogy „mennyi anyag van benne”, vagy „mennyi időt kellett vele foglalkozni.” Rossz érzésünk támad akkor, ha az órabérünk magasra kúszik.

Valójában ez ismét csak abból adódik, hogy a gyári munkás koncepcióján nőttünk fel. Az emberiség történetében természetes volt, hogy ha valaki törődött a földjével, az állataival, a gyümölcsfáival, akkor azok sokszorosan meghálálták. Voltak jó évek, amikor bőséges volt a termés. 

Mennyit fizetünk a kovácsnak a szerszámokért, a csizmadiának a csizmáért, az asztalosnak a bútorokért? Annyit, hogy úgy érezzük, megérte, hogy valami értékeset sikerült megszereznünk. Ha egy magánrendelőben levesznek egy veszedelmes melanómát, mennyit ér meg neked? Azt gondolom, bámennyit. 

Egy angoltanár óradíja mennyibe kerül? Amennyi hasznot hoz a diákjai életébe. Ha gyermekeket korrepetál, akkor ez nehezen mérhető, hiszen csak bepótolja, elmélyíti azt, amit az iskolában amúgy is megtanulnak. A későbbi életére nézve ez lehet, hogy milliós érték, de ezt nehéz elmagyarázni ott és akkor a szülőknek. 

Ám ha ugyanez a tanár ugyanezzel a tudással felkészít egy vezérigazgatót egy fontos üzleti tárgyalásra, vagy egy középvezetőt alkalmassá tesz az előléptetésre, akkor ez már bizony számszerűsíthető. (Igen, ez borzasztó igazságtalan egy alsó tagozatos pedagógussal szemben. Pont a leírtak miatt én is méltatlannak tartom.)

Egy coach, aki csupán beszélget néhány alkalommal egy felsővezetővel, lehet, hogy ezzel kulcsfontosságú döntésekhez segíti hozzá a céget. Lehet, hogy segít megtartani és megóvni a kiégéstől egy értékes munkatársat. Az óradíja 30.000Ft és a csillagos ég között található.

Sokakat tart vissza akár vállalkozóként is ez a gondolkodás, ami arról szól, hogy egy gyári munkás óradíjához méri magát, és a fejében hallja a környezete ítéletét: „jó kis órabér! Szégyentelen!”

Ezért szeretnélek megnyugtatni. Isten gyönyörködik abban, ha elveted a magot, és sokszoros termést hoz. Kedves neki, ha a munkás részesül abból az értékből, amit megteremtett, és akarja, hogy a munkád gyümölcsét élvezd. Nem azt akarja, hogy egy életen át kepessz fillérekért.

Mire hívott el tehát Isten?

Olyan gondolatok ezek, amelyeket fontos megérteniük lelkipásztoroknak, misszionáriusoknak, intézményvezetőknek, és azt hiszem, minden hívőnek. 

Amikor egy missziói szervezet adományokat fogad el, amikor a misszionárius bemutatja a szolgálatát egy gyülekezetben, amikor a ránk bízott vagyonnal gazdálkodunk, amikor egy lelkész templomot épít, nem gondolkodhat úgy, hogy eltéli a pénzt, hogy félti tőle az Istennel való kapcsolatát. Nagyon hátráltatja a munkát, ha úgy érzi, nem méltó a fizetségre, a vagyonra, hiszen lehet, hogy több százmillióval kell jól gazdálkodnia a céljai eléréséhez.

Akarja-e Isten, hogy vállalkozó légy? Imádkozd meg, harcold meg és tisztázd magadban a fentieket! Ha ezekkel kapcsolatban tisztán látsz, begyógyultak az esetleges sebeid, akkor készen vagy arra is, hogy Istent megkérdezd erről. 

Hogyan szeretne használni téged az Ő országában? Vállalod az alkalmazotti létet, és világosság leszel egy munkahelyen (ez is fontos felelősség, ebben is ott a fejlődés lehetősége), vagy egészen másfajta felelősséget vállalsz magadért, munkádért és megélhetésedért, és ebben mutatsz példát vállalkozóként, esetleg főállású szolgálatban törsz utat ott, ahol még senki sem járt? 

Ezt már Isten meg fogja mutatni neked.

Ha úgy érzed, ez segítene neked, kérj egy ingyenes konzultációt tőlünk, és segítünk átgondolni a lehetőségeidet.

Tetszett a cikk?

Oszd meg Facebookon!
Oszd meg LinkedIn-en!
Küldd el e-mailben!